Emily Blunt majdnem kiszállt a Hang nélkül 2-ből

2021. jún. 01

Egy hajszálon múlott, hogy Emily Blunt és férje, John Krasinski nélkül készül el a Hang nélkül 2. Az első rész meglepetésszerű sikere után – 17 millió dolláros költségvetés mellett 341 milliós bevétel – a stúdió ragaszkodott a folytatáshoz, a házaspár azonban nem rajongott az ötletért. „Nem hiszek abban, hogy mindenhez folytatást kell gyártani – mondta Blunt még tavaly egy interjújában. – Ez a film egyszeri alkalom volt, az már nem lenne szórakoztató, ha a sztoriból továbbvinnénk bármilyen szálat.”

A színésznő akkor gondolta meg magát, amikor férje közölte vele, megvan az ötlete a folytatás nyitójelenetéhez. „Óvatos voltam, de amikor elkezdte magyarázni, mire gondol, egyre tágabbra nyílt a szemem, és rájöttem, hogy ennek nem tudok ellenállni – mesélte Blunt a Los Angeles Timesnak minap adott interjújában. – John nagyon jól ismer, ezért amikor látta, mennyire rá vagyok kattanva az ötletére, már elkerülhetetlen volt, hogy megírja a forgatókönyvet.”

A Hang nélkül 2. ott veszi fel a történet fonalát, ahol az első résznek vége volt: a hősök vándorútra indulnak, és az életveszélyes nagyvilágban harcolnak a túlélésért, mert az idegen lények továbbra sem tágítanak