A Disney szívmelengető élőszereplős kalandjából kiderül, hogy a kisfiúnak, aki számos meghökkentő kalandnak volt részese a Százholdas Pagonyban eleven és imádnivaló plüssállatai társaságában, felnőttként kisiklott az élete. Gyerekkori barátai ezért most megelevenednek és Róbert Gida segítségére sietnek, emlékeztetvén őt, hogy a szerető és játékos fiúcska még mindig ott lakozik benne.

5Felnőttként Róbert Gida, azaz Christopher Robin a munkájában túlterhelt és nem is fizetik meg kellőképpen, jövője pedig bizonytalan. Állása miatt feleségére és kislányára alig jut ideje; régen elfeledte derűs gyermekkorát, amit mézszerető, csacsi öreg medvéjével és társaival töltött. Aztán egyszer csak, kissé meggyötörten a sok-sok évnyi ölelgetéstől és játszadozástól, Micimackó ismét feltűnik életében. Megújítják barátságukat, s Christopher felidézi csodákkal és fantáziával telt ifjúkorát, amikor a semmi volt a legjobb dolog, amit csinálhatott. Egy szerencsétlen fordulatot követően, melynek Róbert Gida aktatáskája az elszenvedő alanya, Micimackó és a többiek, úgymint Malacka, Füles és Tigris, az erdőből egyenesen Londonba indulnak, hogy visszajuttassák barátjuk pótolhatatlan holmijait… mert a barátokra mindig lehet számítani.

Jegyfoglalás:

Ajka: http://ajkaimozi.hu/film/baratom-robert-gida-567RobertGida_6V_strand_DP_B1
Balatonfüred és a kertmozik: http://www.balatonmozi.hu/film/997
Csepel: http://csepelimozi.hu/film/baratom-robert-gida-347
Gödöllő: http://godolloimozi.hu/film/baratom-robert-gida-526
Hódmezővásárhely – Mozaik Mozi: http://vasarhelyimozi.hu/film/baratom-robert-gida-523
Kiskunfélegyháza: http://felegyhazimozi.hu/film/baratom-robert-gida-449
Kiskunhalas: http://halasimozi.hu/film/baratom-robert-gida-589
Nagykanizsa: http://www.kanizsamozi.com/
Pápa: http://papamozi.hu/film/baratom-robert-gida-676
Pécs – Uránia Mozi: http://pecsimozi.hu/film/baratom-robert-gida-610
Salgótarján – Apolló Mozi: http://salgoapollo.hu/film/baratom-robert-gida-493
Sopron – Elit Mozi: http://elitmozi.hu/film/baratom-robert-gida-1058
Szentes: http://szentesimozi.hu/film/baratom-robert-gida-486